Narancssárga MG ZS modell áll egy színes épület előtt

MG ZS: új SUV Kínából a nemzetközi piacokon

Egy praktikus és stílusos SUV

  • 2023.01.11
  • Bemutató

Praktikus és stílusos – Ez jellemzi az MG ZS-t, ami a kínai SAIC Motor autógyártó büszkesége. A crossover SUV modellt 2016-ban mutatták be, 2021-ben pedig már több mint 152 ezer darabot értékesítettek belőle csak Kína területén, nem mellesleg pedig ez a márka legnépszerűbb modellje a nemzetközi piacokon. Lássuk, milyen az MG ZS!

A ZS a második SUV volt, amit az MG márkanév alatt gyártottak, mindössze az MG GS előzte meg. Ez a márka első, kifejezetten erre a piacra készített modellje, amit úgy terveztek meg, hogy „népautó” lehessen, vagyis az igények széles skáláját elégítse ki és elérhető legyen bárki számára. Nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb autó a B-SUV kategóriában.

A ZS modellt jelenleg kétféle motorral árulják. Az egyik az NSE Plus, ami az MG3-ban megtalálható 1,5 literes motor SMTC fejlesztésű változata, a másik pedig egy turbófeltöltős háromhengeres motor, amit a General Motors és a SAIC közösen fejlesztett.

Az ZS EV elektromos változata, amit 2018-ban mutattak be, külön modellként funkcionál, elérhető, teljes értékű  elektromos SUV-ként kerül a hazai piacra 2023-ban. A kocsi 44,5 kWh-s akkumulátort kapott a 143 LE-s vagy 150 LE-s motor pedig előre került.

Az MG ZS története

A ZS modell 2017-ben került a nagyközönség elé. Két változata jelent meg: a Soul, ami belépő felszereltségű volt, illetve a zászlóshajónak számító Essence. A két verzió 2018-ban egy harmadikkal gyarapodott, ez pedig a Core volt.

2019-ben alapos ráncfelvarráson esett át az autó, az elülső felét újratervezték, új fényszórókat kapott, amik már nem a hűtőrácshoz kapcsolódtak. Ugyanígy hátul, ahol szintén átalakul a lökhárító és a fényforrások is. A műszerfal „megnőtt” és kapott egy 10,1 hüvelykes kijelzőt is. 2020 márciusában Thaiföldön, júliusban pedig az Egyesült Királyságban mutatták be a megújult külsőt kapott MG ZS-t.

2020 szeptemberében újabb facelift következett: Ausztráliában kiegészült az MG ZS egy T betűvel, így az MG ZST a turbómotorral felszerelt modellt jelöli. Az autóba tehát bekerült egy 1,3 literes turbós benzinmotor, hatfokozatú sebességváltó és az MG Pilot is.

MG ZS a Petrányi Autó Centrumban

A MG ZS egy tetszetős, kifinomult, színes és izgalmas megjelenésű autó, ami jó szolgálatot tehet akár első autóként, akár már a családi méretre váltás során is. Igényes és kényelmes, a karosszérián belül jól megfér együtt a praktikusság, a lehengerlő megjelenés és a legmodernebb technológia. A városban és egy kirándulás során is számíthatunk rá. Ára kedvező a versenytársakhoz képest, így összességében a maga kategóriájában kiváló választás. Fogyasztása 100 km-en 6,6/7,2 liter, a károsanyagkibocsátása pedig 149-163 g kilométerenként.

Az autó kialakítása során a biztonság kiemelt figyelmet kapott. Van benne holttérfigyelő, illetve az oldalról jövő forgalmat figyelő funkció is. Ezek segíthetnek az ütközések és balesetek megelőzésében. 360 fokos kamerarendszer gondoskodik arról, hogy még a legapróbb parkolóhelyre is játszi könnyedséggel be lehessen parkolni.

Az MG ZS modellt feltűnő design jellemzi, ami kiemeli a B-SUV kategóriából, így biztosan kiköveteli a figyelmet, ha feltűnik a színen. A hűtőrácsot gyémántminta díszíti, a LED fényszórók pedig csak fokozzák a tündöklő összhatást. A belső tér kifejezetten tágas és kényelmes, olyannyira, hogy a ZS rendelkezik ebben a kategóriában a legnagyobb utastérrel. Az ülések közötti tágas tér azonban nem ment a csomagtér rovására, szinte bármi befér, amit csak szeretnénk. 228 literes a csomagtartó, a hátsó ülések lehajtásával azonban 1166 literre bővíthető.

A belső tér kialakításához a kényelmen kívül hozzá tartozik a multimédiás és egyéb felszereltség is. Ennek szellemében biztosított a hat hangszórós surround hangzás, a motor nyomógombbal indítható, az ajtó pedig kulcs nélkül is nyitható. 10,1 hüvelykes érintőképernyő segíti a funkciók közötti navigálást, ami Apple CarPlayTM és Android AutoTM rendszerekkel is ellátott, így a telefonos integráció pillanatok alatt elvégezhető.

Az 1,2 négyzetméteres, nyitható panorámatető az utazás élményét teszi teljessé, ezt a célt szolgálják az üléseket borító puha anyagok és a magas minőségben elkészített varrások is. A friss levegőhöz nemcsak a napfénytetőn és az ablakokon keresztül juthatunk, hanem a finomszűrővel ellátott légtisztítórendszer jóvoltából is.

A Petrányi Autó Centrum az MG márka hazai hivatalos forgalmazója, és egyben márkaszervizt üzemeltet. Az MG minden modellje 7 év gyári garanciával bír. Lépj kapcsolatba a kollégáinkkal vagy látogass el a szalonunkba Budapesten, a Mázsa tér 3-5. alatt, és tudj meg többet az MG-ről és az MG ZS-ről, valamint a többi itt levő vagy érkező MG modellről!